A család szemésze

Lépésről lépésre

Bejelentkezés

Azzal, hogy honlapunkon tájékozódik a lézeres látásjavításról, már meg is tette az első legfontosabb lépést a szemüvegmentes élete felé.
Honlapunk sok hasznos információt kínál, de az Ön alkalmasságának pontos megítélésére egy teljes körű kivizsgálás és konzultáció is szükséges. Bejelentkezését követően tanácsadóink telefonon egyeztetik Önnel a megfelelő vizsgálati időpontot, és előjegyzik a vizsgálatra.

Felkészülés a vizsgálatra

Kérjük, hogy az eredményes vizsgálat és konzultáció érdekében az itt leírtaknak megfelelőn készüljön fel a vizsgálatra, és hozza magával a szükséges dokumentumokat.

  • Lágy kontaktlencsét 4 nappal, kemény kontaktlencsét 4 héttel a kivizsgálás előtt már ne viseljen.
  • A vizsgálaton pupillatágításra is sor kerül, ezért látása átmeneti időre homályosabb lehet. A gépjárművezetés nem javasolt ebben az esetben, ezért legyen  1 kísérője, aki elhozza Intézetünkbe és hazaviszi a vizsgálatot követően.
  • Ne használjon sminket, parfümöt, kozmetikumot a vizsgálat napján,
  • Viseljen kényelmes ruhát és cipőt a vizsgálat alkalmával.
  • Tájékozódjon honlapunkon vagy a kapott tájékoztató anyagok segítségével a lézeres látásjavításról, a vizsgálatok és kezelések árairól.
  • Állítsa össze azokat a kérdéseket, amelyeket meg szeretne kérdezni orvosainktól, tanácsadóinktól.
  • Kérjük, hogy a következőket hozza magával a vizsgálatra: személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ kártya, korábbi szemészeti leletei, egyéb orvosi dokumentumai, jelenleg használt szemüvege, kontaktlencséje illetve ezek adatai.

A vizsgálat napja

Az előzetesen egyeztetett vizsgálati időpont előtt legfeljebb 5-10 perccel érkezzen. Megközelítőleg két órát fog Intézetünkben eltölteni, ami magába foglalja a szükséges adatok felvételét, a részletes vizsgálatot, az orvosi és tanácsadói konzultációt, valamint a szükséges dokumentáció elkészítését.

Érkezését követően az adatfelvétel során tanácsadó kollégáinknak adja át összekészített dokumentumait és pontosan tájékoztassa asszisztenseinket, majd kivizsgáló orvosát a fennálló betegségeiről, korábbi egészségügyi problémáiról és a folyamatosan szedett gyógyszereiről.

A szakorvosi vizsgálat a jól ismert látásvizsgáló eszközök mellett speciális, kizárólag Intézetünkben megtalálható berendezések segítségével történik. Az alkalmasság megállapítása mellett szemének általános egészségi állapotát is ellenőrizzük.
Szakorvosunk a következő vizsgálatokat végzi el annak megállapítására, hogy alkalmas-e a lézeres beavatkozásra:

  • Látásélesség vizsgálat
  • Szaruhártya feltérképezése
  • Hullámfront elemzés - aberrometria
  • Pupilla átmérő vizsgálata
  • Szaruhártya vastagság mérés
  • Szemnyomás mérés
  • Szaruhártya vizsgálata
  • Szemfenéki vizsgálat

Az eredmények alapján orvosa előírhat további speciális vizsgálatokat. Az ehhez szükséges eszközök, gépek, berendezések Intézetünkben rendelkezésre állnak.

Vizsgáló orvosa részletesen megbeszéli Önnel a kapott vizsgálati eredményeket és tájékoztatja arról, hogy az Ön esetében milyen kezelési technikák, milyen kezelési programok végezhetők el, és várhatóan melyek adják a legjobb eredményeket.  A konzultáció során nyugodtan tegye fel kérdéseit, és tájékozódjon minden, a kivizsgálást és kezelést érintő témában.

A lézeres látásjavító kezelésre való bejelentkezést már a vizsgálatot követően a tanácsadói megbeszélés alatt meg tudja tenni. A vizsgálat után kapott orvosi dokumentáció az előjegyzett beavatkozással kapcsolatban minden fontos tudnivalót tartalmaz.

A lézeres látásjavító kezelés napja

Az előzetesen egyeztetett kezelési időpont előtt csak annyival korábban érkezzen, hogy az elegendő legyen a beavatkozás előtti felkészülésére. Megközelítőleg négy órát fog Intézetünkben eltölteni, ami magába foglalja a szükséges adatok ellenőrzését, a kezelés előtti ellenőrző szakorvosi vizsgálatot, a beavatkozás előkészítését, a műtőben végzett lézeres kezelést, a kezelés utáni rövid pihenést, a hazabocsátás előtti szakorvosi ellenőrzést, valamint a szükséges dokumentáció elkészítését és a hazabocsátás előtti tanácsadást.

A kezelés sikeres és biztonságos elvégzéséhez az Ön közreműködésére is szükség van. Ezért kérjük, hogy ennek érdekében a következőknek megfelelően készüljön fel a beavatkozásra:

  • Ha lágy kontaktlencséje van, kérjük, azt a kezelés előtt 4 nappal már vegye ki!
  • Ha kemény, illetve félkemény kontaktlencsét visel, azt a kezelés egyeztetett időpontja előtt 4 héttel kérjük, már ne használja!
  • Ne használjon sminket, parfümöt, kozmetikumot a beavatkozás napján. Viseljen kényelmes, laza ruhát és cipőt a kezelés napján, melyben komfortosan érzi magát!
  • Ne igyon alkoholt, kerülje a másnapos állapotot!
  • Ne vegyen be nyugtatót és kerüljön minden más, az idegrendszerre ható készítményt!
  • Könnyű reggelit fogyasszon!  
  • Amennyiben rendszeresen gyógyszert szed, gyógyszereit a szokott időben vegye be, és az aznapi gyógyszereit hozza magával!
  • Legyen kísérője, aki elhozza és hazaviszi a kezelést követően!
  • A beavatkozást követő 24 órában gépkocsit nem vezethet! 

A kezelés előtti szakorvosi vizsgálat kiszűri az alkalmassági vizsgálata óta kialakult, a beavatkozás elvégzését akadályozó esetleges elváltozásokat és ismételten ellenőrzi a látásélességét és a tervezett kezelés pontosságát. Az előkészítés során az akaratlanul is meglévő feszültséget szájon keresztül bevett gyógyszer segítségével oldjuk, majd a szem környékének fertőtlenítése és a szem érzéstelenítése történik szemcseppek segítéségével. A műtőbe való belépés előtt védőruhát, cipővédőt, hajat borító sapkát kap. Bár a lézeres kezelés szemenként mindössze csak fél-másfél percig tart, ezt az időt minden bizonnyal hosszabbnak fogja érezni. Ezért ne csodálkozzon, ha hozzátartozója a „Már kész is van?” kérdéssel várja a pihentetőben. A kezelést követően a pihenőszobában eltöltött 30-40 perc alkalmat ad akár egy rövid alvásra is. Hazabocsájtása előtt még egyszer ellenőrizzük szemének beavatkozás utáni állapotát. Tanácsadóink részletesen tájékoztatják Önt a kezelés utáni teendőkről és a szükséges kontroll vizsgálatokról. Zárójelentését átvéve kísérőjével otthonába távozhat.

Ellenőrző vizsgálatok

Az ellenőrző vizsgálatok a kezelt pácienseink biztonságát szolgálják. Ezért mindenkit arra kérünk, hogy a kapott utasításokat, javaslatokat tartsa be és jelenjen meg az előírt ellenőrzéseken. Ebben az esetben orvosaink figyelemmel kísérhetik zavartalan gyógyulását, folyamatosan ellenőrzik látását, és azonnal felismerhetik azokat a helyzeteket, melyek szükségessé teszik a beavatkozás utáni kezelés megváltoztatását a minél jobb eredmény elérése érdekében.
Minden beavatkozás után az első ellenőrző vizsgálatra 24 órán belül kerül sor. Ez azt jelenti, hogy a beavatkozást követő napon Intézetünkben meg kell jelennie.

SUPRACOR és EXTRACOR kezelések után a kontrollvizsgálatok időpontjai:

  • 24 órán belül
  • 1. hét
  • 1. hónap, 3. hónap, 6. hónap, 12. hónap a kezelés időpontjától számítva

A zavartalan gyógyulás biztosítása érdekében a beavatkozás típusától függetlenül fontos, hogy betartson néhány általános szabályt. Ezért különösen fontos, hogy:

  • Orvosaink utasítása szerint alkalmazza a felírt szemcseppeket! Ezzel gyulladást, vagy más, nem kívánt reakciót előzhet meg és elősegíti a várt eredmény elérését.
  • A műkönnyet az orvos előírása szerint használja, még akkor is, ha szemét nem érzi száraznak!
  • Az első hetekben napközben védje látását az erős napsugárzástól UV szűrővel ellátott napszemüveggel! A további napszemüveg viselésre vonatkozó előírást orvosa a kezelés típusától függően határozza majd meg.
  • Ne használjon sminket a beavatkozást követően legalább egy hétig!
  • Az első négy hétben ne ússzon, ne menjen gőzfürdőbe, szaunába!
  • Ne végezzen megerőltető fizikai munkát, kimerítő sporttevékenységet mindaddig, míg ezt kezelőorvosa nem engedélyezi!
  • Ne vezessen gépkocsit mindaddig, amíg látásélessége alapján orvosa azt nem engedélyezi!
  • Kerülje a poros, dohányfüstös, piszkos környezetet, és mellőzze a dohányzást!
  • Kérdezze meg Intézetünk orvosát arról, hogy mikor állhat munkába.
  • Feltétlenül jelenjen meg az előírt ellenőrző vizsgálatokon, még akkor is, ha panaszmentes!
     
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat