Blog

Így őrizd meg a szem egészségét


szem egészség

Fiatalkorunkban hajlamosak vagyunk keveset gondolni a szem egészségre. Majd az idő előrehaladtával, mikor látásunk romlik, bánkódunk azon, hogy nem figyeltünk rá oda eléggé.

A szem egészségének megőrzésében pedig néhány olyan életmódbeli változás is rengeteget segíthet, melyet alapvetően apróságnak gondolnánk. Ha azonban odafigyelünk ezekre, akár az olyan súlyos problémák is elkerülhetők, mint a rövidlátás vagy a zöldhályog kialakulása.

Éppen ezért ebben a cikkben hoztunk néhány hasznos életvezetési tanácsot, melyek segítenek abban, hogy a szem egészsége sokáig megőrizhető legyen, és idősebb korban is kevésbé kelljen aggódnunk a látószervi megbetegedések miatt.

A család a szem egészségének szempontjából fontos

A család sok szempontból lehet fontos az ember számára. Azt azonban kevesen tudják, hogy a szem egészséges szempontjából is lényeges szerepet játszik életünkben. Több olyan szembetegség is akad ugyanis, mely nagyobb eséllyel alakul ki nálunk, ha a családunkban már valaki szenvedett tőle.

Ilyen például a zöldhályog is, melynek kockázata az átlagosnál négyszer-kilencszer magasabb abban az esetben, ha egy családtagnál már előfordult. Éppen ezért fontos, hogy ha közvetlen hozzátartozóink közt valaki már szenvedett valamilyen látószervi betegségben, rendszeresen járjunk szemvizsgálatra és ellenőriztessük látásunkat.

Ez ugyanis rengeteg, komoly problémától óvhat meg minket, többek közt a részleges vagy teljes látásvesztéstől is.

A rendszeres mozgás és a megfelelő étkezés ereje

Számos tanulmány kimutatta, hogy a testmozgás és a különféle gyümölcsökben és zöldségekben gazdag étrend védelmet nyújthat a szembetegségek, például a makuladegeneráció és a glaukóma ellen. A növényi eredetű élelmiszerekben gazdag és alacsony telített vagy állati zsírokban gazdag étrend például a legjobb választás abban az esetben, ha szeretnénk megőrizni szemünk egészségét.

De a helyes táplálkozás mellett a napi 30 perces, heti ötszöri mérsékelt testmozgás is segíthet abban, hogy egészségesebben éljünk és sok más betegség mellett a látószervi megbetegedéseket is elkerüljük.Ne feledje, hogy ha a szabadban sportol vagy mozog, használjon napszemüveget.

Kerüld a káros szenvedélyeket a szem egészsége érdekében!

Az olyan, káros szenvedélyek, mint például a dohányzás, nagyban növelik a súlyos szembetegségek, például a szürkehályog és a makuladegeneráció kialakulásának kockázatát. Fontos megjegyezni azt is, hogy nemcsak az aktív, de a passzív dohányzás is káros, hiszen a dohányfüst szemszárazságot okoz és alapvetően is hozzájárul testünk dehidratációjához.

Mindezek mellett növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is, amelyek közvetetten befolyásolhatják a szemünk egészségét is. A tüdőre gyakorolt hatásáról már nem is beszélve.

Tartsd kordában az egészségügyi problémákat


Középkorban általában olyan szisztémás egészségügyi problémákat diagnosztizálnak, mint a magas vérnyomás és a cukorbetegség. Ezek a betegségek a szem egészségét is befolyásolhatják. A magas vérnyomás és a cukorbetegség egyik figyelmeztető jele ha gyakran változik a tisztánlátás képessége.

Feltétlenül tájékoztasd szemészorvosod az egészségügyi állapotodról, valamint arról, hogy milyen gyógyszereket és táplálékkiegészítőket használsz. Ne feledd, hogy az általános egészségi állapot és a szem egészsége összefügg.

Csökkentsd a szem terhelését!

A modern, rohanó életmód sajnos sokunktól megkövetelni, hogy naponta több órát töltsünk a monitor előtt. Sőt, szabadidőnkben is az okostelefonunk vagy táblagépünk képernyőjét figyeljük. Sajnos ez a fajta életvitel óhatatlanul hozzájárul a szem romlásához, éppen ezért fontos, hogy amennyire csak lehet, csökkentsük a látószervünkre nehezedő terhelést.

Sokat segíthet a szem egészségének fenntartásában már az is, ha munka közben 10-15 perces szüneteket tartunk, és ezalatt megtornáztatjuk a szemünket.

Azokat a weboldalakat és applikációkat pedig, melyeket szemkímélő ‘sötét módban” is használhatunk, érdemes így böngészni, hiszen a sötét háttér nyugtatóbb a szem számára, és kevésbé járul hozzá a látás gyors iramban történő leromlásához, mint a szinte vakítóan fehér háttérszín.

A rendszeres szemvizsgálat tünetmentesség esetén is fontos

Annak érdekében, hogy a szemünket érintő megbetegedések időben kiszűrhetőek legyenek, érdemes évente legalább egyszer részt venni egy általános szemvizsgálaton. A szemvizsgálat során ugyanis az olyan problémák is kiszűrhetőek, melyek még nem okoznak konkrét tüneteket, például a kezdeti stádiumban lévő zöldhályog.

Amennyiben szeretne bővebb információt kapni a szemészeti vizsgálat menetéről, vagy szeretne időpontot foglalni szemészeti vizsgálatra, vegye fel velünk a kapcsolatot! Kollégáink készséggel állnak rendelkezésére annak érdekében, hogy az Ön szeme világa is mindig, mindenkor egészséges maradjon, látása pedig tökéletes legyen!

További cikkek