Blog

Pro- és kontra: gyakorlati érvek mentén a szem egészségéről


Egy páciensünk írása – A látásjavulásom története 2. rész

Ahogyan korábban is írtam, az elmúlt időben fokozatosan romlani kezdett a látásom, ez ellen pedig mindenképpen tenni szeretnék valamit. A szemeim egészsége érdekében nem szeretnék meggondolatlan döntést hozni, ezért most utánajárok, hogy milyen gyakorlati érvek szólnak a szemüveg, a kontaktlencse és a szemműtét mellett, illetve ellen. 

Szemüveg

A szemüveg előnyei

  • Könnyű használat: A szemüvegek egyik legnagyobb előnye, hogy rendkívül könnyű a használatuk. Csak fel kell venni őket, és máris jobban láthatunk. 
  • Stílusos kiegészítő: Szerintem egy jól megválasztott szemüveg öltöztethet és sokat hozzáadhat a megjelenésünkhöz.  Ehhez azonban tisztában kell lenni az arcformánkkal és a stílusunkkal, hiszen egy hozzánk nem illő szemüveggel ellentétes hatást érhetünk el.   

A szemüveg hátrányai

  • Könnyen karcolódik és törik: A szemüvegek bizony kényesek. Könnyen összekarcolódnak és eltörnek, ezért nagyon oda kell figyelni rájuk. 
  • Bepárásodik: A szemüveges ismerőseim szerint az egyik legbosszantóbb dolog, hogy télen pillanatok alatt bepárásodik a szemüvegük, ami miatt nem látnak semmit. 
  • Eltűnik: A kollégáim rendszeres problémája, hogy egyszerűen nem találják, hova tették a szemüvegüket. Sokszor még akkor is keresik, amikor a szemükön van.
  • Megváltoztatja az arcot: Bár vannak, akiknek kifejezetten jól áll a szemüveg, de úgy érzem, én nem tartozom ebbe a csoportba. Szerintem furcsán néznék ki szemüvegben, teljesen megváltozna az arcom, emiatt pedig kevésbé lennék magabiztos. 
  • Akadályoz a sportolásban: Mivel elég mozgalmas életet élek, ezért nálam a sportolás is fontos szempont. Valljuk csak be, szemüvegben szinte lehetetlen önfeledten mozogni, hiszen kényelmetlen, sok esetben pedig balesetveszélyes is.  
  • Drága: Egy jó szemüveg drága. Ez önmagában még nem lenne baj, viszont borítékolható, hogy a szem romlásával és az idő múlásával egyre gyakrabban kell lecserélni, ami pedig újabb költséget jelent. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy általában nem is elég egyetlen szemüveg, kell egy az olvasáshoz, egy meg csak úgy, hogy lásson az ember. 

Kontaktlencse

A kontaktlencse előnyei

  • Ideális a sportoláshoz: A szemüveggel ellentétben a kontaktlencse ideális választás a sportoláshoz, hiszen nem esik le és nem sérül meg mozgás közben. 
  • Nem változtatja meg az arcot: A kontaktlencse másik előnye, hogy nem változtatja meg az arcot, hiszen lényegében láthatatlan.

A kontaktlencse hátrányai

  • Körülményes használat: A kontaktlencse használata rendkívül bonyolultnak tűnik. Mindig oda kell figyelni a tisztításra, a kihordási időre és soha nem lehet benne elaludni. Ráadásul eleinte nagyon nehéz felhelyezni és kivenni őket a szemből. Nem hiszem, hogy ehhez a sok szabályhoz lenne elég türelmem.
  • Fertőzésveszély: További hátrány, hogy ha nem megfelelően tisztítjuk a lencséket, vagy ha elalszunk bennük, akkor könnyen begyulladhat a szemünk. 
  • Szemszárazságot okozhat: Már csak amiatt sem merném bevállalni a kontaktlencséket, mert így is nagyon érzékenyek a szemeim. A kontaktlencsék pedig köztudottan szemszárazságot okozhatnak. 
  • Drága: Az egyik legnagyobb hátránya pedig, hogy nagyon drága, hiszen a szemüvegnél jóval sűrűbben kell cserélni, és gyakran kell járni optikushoz is.

Szemműtét

A szemműtét előnyei 

  • Tiszta látás korlátok nélkül: Szerintem a szemműtét egyik legnagyobb előnye, hogy korlátok nélkül garantálja az éleslátást. Szemműtét esetén nem kell félni a fertőzésektől, a karcolódásoktól, a párásodástól, ellenben felszabadultan sportolhatunk, dolgozhatunk és szórakozhatunk a mindennapokban.
  • Hosszú távú megoldás: Egy tökéletesen kivitelezett műtét hosszú távra, akár egy egész életre nyújt megoldást, így nem kell havonta optikushoz járni, valamint vagyonokat költeni a kontaktlencsékre és a szemüvegekre.
  • Gyors és fájdalommentes: Bár ódzkodom a műtétektől, de azt olvastam, hogy a mai modern lézeres beavatkozások teljesen fájdalommentesek, ráadásul nagyon gyorsak is, így már a műtét napján elhagyhatjuk a klinikát.

A szemműtét hátrányai

  • Esetleges kockázatok: A mérleg másik oldalán a műtét esetleges kockázatai, illetve a műtéttől való félelem állnak. A különböző internetes oldalakon fellelt információk ugyanakkor azt mutatják, hogy egy ilyen műtét ma már nem jár nagyobb kockázattal, mint mondjuk egy komolyabb szemölcs eltávolítása. Ahogyan pedig már korábban írtam, a  fájdalomtól sem kell tartani, hiszen az elérhető kezelések döntő többsége egyáltalán nem, vagy csak csekély fájdalommal jár.
  • Drága (?): A legtöbb embert a magas költségek riasztják vissza a szemműtéttől. Néhány éve még valóban megfizethetetlennek tűnő összegeket kértek el egy-egy lézeres beavatkozásért, de ma már messze nem ez a helyzet. Jelenleg a kezeléstől függően akár már 200-300 ezer forintért is elvégezhető egy műtét. Ez persze egy összegben még mindig sok pénz, de ha figyelembe vesszük a hosszú távú megtérülést, és az egyes klinikákon elérhető részletfizetési lehetőséget, máris kevésbé riasztó a helyzet. Ha pedig a műtét árát összevetjük a szemüvegvásárlásra, cserére, javításra, vagy a kontaktlencsék pótlására, folyadékvásárlásra és tartalék szemüveg megvételére fordított összegekkel, még ennél is kedvezőbbnek tűnik a kép. Szemüveg és kontaktlencse használatakor is előfordulhat, hogy néhány év alatt több százezer forintot kell kifizetnünk, miközben a látásunk egyáltalán nem javul. Ha ezeket a szempontokat mind mérlegre tesszük, könnyen kiszámolható, hogy a műtét sok esetben a leggazdaságosabb megoldás.

A legjobb megoldás a lézeres szemműtét

Ebből az összehasonlításból jól látszik, hogy a lézeres beavatkozás mellett szól a legtöbb gyakorlati érv, így most már egyre biztosabb vagyok abban, hogy belevágok a szemműtétbe. Ehhez azonban először ki kell derítenem, hogy alkalmas vagyok-e egyáltalán a műtétre. Erről fog szólni a következő blogbejegyzésem. 

További cikkek