Blog

A megereszkedett szemhéjra tartós megoldást csak a szemhéjplasztika jelenthet


szemhéjplasztika után edző hölgy

A megereszkedett, logó szemhéj akár már fiatal korban is jelentkezhet, de főként az idősödéssel együtt járó folyamat. A szemhéj öregedését helytelen szokásaink miatt mi is felgyorsíthatjuk, és persze léteznek házi praktikák is annak fiatalításra. A szemhéjplasztika sem képes visszaforgatni az idő kerekét, viszont mindenképpen tartós megoldás. Elsődleges feladata a szem anatómiai szerkezetének és az esztétikus megjelenés helyreállítása.

A szemhéjplasztikára sokan úgy gondolnak, mint egy, az idősebb korosztály, közülük is főleg a hölgyek körében népszerű szépészeti beavatkozásra. Ez részben így is van, kár lenne tagadni, hogy ezeknek a műtéteknek a fő okuk az, hogy az illető elégedetlen azzal, amit a tükörben lát. De igazságtalan lenne csupán az esztétikai okokra korlátozni a szemhéjplasztika szükségességét, ugyanis a látás épségének megőrzésében is fontos szerepe lehet. Miért jóval több a szemhéjplasztika, mint esztétikai beavatkozás?

Mire való tulajdonképpen a szemhéj?

A szemhéj lényegében a szemgolyó felett található vékony bőrréteg, alapvető feladata a szemünk védelme, a kiszáradás és a mechanikai sérülések megakadályozása. Amikor reflexszerűen pislogunk (percenként kb. 20-szor), a szemhéjunk lecsukódik, ezzel a könny egyenletesen eloszlik. Anatómiai szempontból az emberi látószerv három nagy részből áll. Az egyik maga a szemgolyó, a másik a szemideg, amely agyunk megfelelő részeibe továbbítja az információt. A harmadik részt a járulékos szerveknek nevezett elemek alkotják. Utóbbiak a szemmozgató apparátusból, azaz a külső szemizmokból, a védőszervekből és a könnyszervekből (könnymirigy, könnypontok, könnycsövecskék, könnytömlő, könnylevezető csatorna) állnak. Az alsó felső és alsó szemhéjból álló szemhéj nem más, mint szemünk egyik védőszerve – a másik a kötőhártya.

Talán nem kell sokáig bizonygatnunk, hogy ha ez a precízen felépített rendszer, amelynek az éles látás biztosítása a fő célja, sérül vagy károsodik, már nem tudja ellátni feladatát. Több okból is megváltozhat a szemünk normális felépítése, vele együtt a szemhéj bőrének állapota:

Mitől lesz megereszkedett, lógó a szemhéj?

A szemhéj bőre elkerülhetetlenül együtt öregszik velünk. Az, hogy a bőrben lévő kollagén termelődése csökken, a meglévő kollagénrostok töredeznek, így a szemhéj bőre is folyamatosan veszít rugalmasságából, feszességéből. A logó szemhéj élettani folyamat, bizonyos mértékig meg kell vele békélni, el kell fogadni. A szemhéj bőre nagyon vékony, kevés kötőszöveti rosttal rendelkezik, alapból hajlamosabb a megereszkedésre.

Vannak, akik szerencsésebbek, és az idő előrehaladtával is kevésbé látszanak a kor jelei szemhéjukon. Míg másoknak sajnos már a húszas, harmincas éveikben petyhüdtté válhat a szemhéjuk (vagy szarkalábak jelenthetnek meg szemük körül), ez részben alkati sajátosság, családi örökség. A „táskákról” a szemüregi zsírszövet tehet, mely a vékony kötőszövet miatt kitüremkedik, jobban látható. Az is előfordulhat, hogy valakinek aszimmetrikusak a szemhéjai és az egyik jobban lóg, mint a másik, ami érthető módon elkeserítheti az illetőt. Az sem túl gyakori, de van rá példa, hogy valakire öregedéstől függetlenül, alkatilag jellemző a szemhéj megereszkedése.

Végül a szemhéjak megváltozásának (például puffadtságának) oka lehet betegség is, például allergia vagy fertőzés. Ilyenkor a kiváltó ok megszüntetésével a probléma is megszűnik, bár a korral összefüggő lógást, petyhüdtséget ez nem befolyásolja. Fontos tudnivaló, hogy ha a szemet bármely betegség éri, a  szemhéjplasztika nem javasolt, szigorúan meg kell várni a teljes gyógyulást.

Így gyorsíthatjuk fel mi magunk is a szemhéj öregedését

A szem öregedését helytelen szokásaink is elkerülhetetlenül befolyásolják. A túlzásba vitt napozás (a szemhéj is le tud égni!), a tartós kialvatlanság, a túl kevés folyadék fogyasztása, az UV-szűrős napszemüveg viselésének mellőzése, de akár bizonyos betegségek is vezethetnek ahhoz, hogy egyszer csak azt vesszük észre, hogy szemhéjunk „rálóg” szemünkre. Ilyenkor már nem elég egy nagyot aludni, hogy a tekintet fiatalosabb legyen, a hölgyeknek is kevés lesz az erős, határozott smink. Valami komolyabb, tartósabb megoldásra lesz szükség. De előbb arról a fontos kérdésről is beszéljünk, miért gond a látásunk szempontjából a lógó szemhéj. Ha a felső szemhéjon lévő bőrfelesleg jelentősen rálóg a szemgolyóra, szinte biztosan akadályoz a látásban is, mivel szűkíti a látómezőt. A rugalmatlan, petyhüdt, megereszkedett szemhéj ráadásul már nem tölti be eredeti védőfunkcióját sem. A szem szárazabb, sérülékenyebb lesz, továbbá akár fertőzések is kialakulhatnak az egymásra lógó bőrrétegek között.

Léteznek hatásos műtét nélküli megoldások a logó szemhéj ellen?

Ha a bőr lóg, petyhüdt, ernyedt, akkor nemcsak megviseltnek, fáradtnak, nyúzottnak hatunk, hanem sokkal idősebbnek is tűnünk valós korunknál. Ez pedig leleményessé teszi a fiatalodni vágyó embereket. Sok olyan kétes hitelességű házi módszerről lehet olvasni az interneten, amelyek azt ígérik, hogy ideig-óráig frissebbnek, üdébbnek tűnik majd tőlük a tekintet. A jégkockával való (összehúzó hatással bíró) hűsítés talán még bevállalható, ám például a szemhéjra tett tojásfehérje-pakolásnak kellemetlen irritáció is lehet a végeredménye, a vágyott fiatalodás helyett.

A sminkelésben külön tudománya van az úgynevezett rejtett szemhéj (vagy rejtett szem) eltüntetésének. A rejtett szemhéjat a lógó szemhéj enyhébb formájának nevezhetjük, amikor még „csak” annyi a probléma, hogy nyitott szemnél a szemhéj nem látszik, ezért a szem apróbbnak tűnik. A sminkesek ilyenkor azt ajánlják, hangsúlyozzuk, erősítsük azt, ami „megvan”, mondjuk a szempillákat, vagy színezzünk ki a szemhéjnál jóval nagyobb területet. Ezekkel a megoldásokkal értelemszerűen az a baj, hogy nem tartósak, csupán alkalomszerűek. A festék könnyen elmosódik és folyamatos macerát jelent. Hiszen a sminkelést nap mint nap újra kell kezdeni, majd este ajánlott maradéktalanul lemosni a festéket. Bár létezik tartós smink is, de ettől az eljárástól sokan idegenkednek, mivel a félresikerült, természetellenes tartós sminktől szinte lehetetlen megszabadulni. Bár a sminktetoválással, tartós sminkkel foglalkozó igazán profi szakemberek törekednek a minél természetesebb látványra és biztonságosan dolgoznak, de érthető a félelem.

A rendszeres, napi bőrápolás fontosságát a szemhéj védelmének biztosításában nem lehet elvitatni. Ide tartozik a smink maradéktalan eltávolítása és a szemkörnyéki bőr hidratálása. Vannak olyan kozmetikai kezelések is (például a hialuronsavas feltöltés), amelyek enyhébb esetekben, fiatalabb korban hatásosak lehetnek és feszesebbé teszik a szemhéjat. Tartós megoldást azonban csak a szemhéjplasztika jelenthet.

Ezt nyújtja a szemhéjplasztika

A szemhéjplasztika sem képes visszaforgatni az idő kerekét, de nem is ez az elsődleges feladata, hanem a szem normális anatómiai szerkezetének és esztétikus megjelenésének helyreállítása. Érdemes a csodás megfiatalodás helyett reális célokat kitűzni és óvakodni a mesterkélt végeredménytől – aki drasztikus változásokat ígér, azt jobb fenntartásokkal kezelni. Ez nem jelenti azt, hogy a szemhéjplasztika eredménye ne lehetne látványos. Hogy ne okozhatna hatalmas megkönnyebbülést és örömet a jócskán megújult szempár látványa, nem beszélve a látás könnyebbé válásáról.

A szemhéjplasztikának sokféle kivitelezési módja lehet, az adott szemhéjtól függően. Ami közös, hogy valójában mindig személyre szabott a beavatkozás, hiszen ahogyan láttuk, mindannyian saját tempónkban öregszünk, más a genetikai örökségünk, nincs két egyforma szemhéj sem. A fájdalommentes, biztonságos műtét alapvető technikája minden esetben megegyezik: helyi érzéstelenítésben eltávolítjuk a bőrfölösleget. A beavatkozás előtt szakorvosi vizsgálatra, valamint belgyógyászati és aneszteziológusi alkalmassági vizsgálatra is szükség van. A műtétet követően egy rövid megfigyelési időszakot (pár órát) követően távozhat is. A szemhéjplasztika után feltétlenül ajánlott az orvos által meghatározott ideig napszemüveget viselni, és betartani minden más utasítást, legyen szó a sminkelés elkerüléséről vagy a megfelelő szemcseppek használatáról.

További cikkek