Vélemények intézetünkről

2018. évi felmérésünk alapján az alábbi eredményeket kaptuk.

  1. A pácienseink 99%-a szerint az intézet szakembereinek felkészültsége kiváló.
  2. A pácienseink 98%-a ajánlaná ismerőseinek, barátainak az Optimum Szemészetet.
  3. A pácienseink 98%-a úgy hagyta el az intézetet a vizsgálatot követően, hogy minden lényeges kérdésre hasznos választ kapott.
  4. A pácienseink 97%-a úgy gondolja, hogy az Optimum Szemészet szolgáltatásai és árai összhangban vannak.
  5. A pácienseink 97%-a úgy érezte, hogy az intézet belső környezete harmonikus és megnyugtató.

Tartozzon a több ezer elégedett páciensünk közé!

58 évesen, több, mint 20 éves professzionális szemüveg használata után, nagy félelemmel, és millió kétellyel vágtam bele. Utólag, már tudom, hogy sokkal hamarabb kellett volna és kár volt annyira félni! Ez maga a csoda! Teljesen fájdalommentes, és pár perc a műtét. Már a műtét másnapján jobban láttam, mint az elhasználódott szemüvegemmel. Azóta, egyre jobb, hihetetlenül jó érzés, hogy ismét látok, kinyílt a világ! Az egész team a maximális tudással, emberséggel, megértéssel, türelemmel foglalkozik a páciensekkel. Köszönet mindenért!

Schiffer Lászlóné Erika

Mindenről részletes tájékoztatást kaptam, hogy mi fog történni. A műtét nagyon gyors volt. Az eredménnyel teljesen elégedett vagyok, rendkívüli szabadságérzetet adott, hogy nem kell szemüveg.

Olasz - Demeter Eszter

Vége a sok macerának, nincs esőcsepp a szemüvegen. :)

Horváth Péter

Minden gördülékenyen ment, és ami a lényeg, hogy fájdalommentes volt.

Vasas Erzsébet

Fájdalommentes és precíz beavatkozás volt, nagyon meg vagyok elégedve! Szemüveg és lencse nélkül sokkal jobb.

Kerékgyártóné Bíró Csilla

Kényelmesebb és könnyebb az életem. Barátnőimnek is ajánlani fogom mindenképpen.

Bánfi Hajnalka

Jelentkezzen, mindössze egy perc!

Jelentkezem

Elérhetőségek