Blog

Dobjuk el az olvasószemüveget! – 2. rész


Hogyan és milyen kezelések segítségével érhetjük el, hogy soha többé ne kelljen olvasószemüveget használnunk? Korábban már ismertettünk két gyakori kezelési módszert, a Supracor és az Extracor eljárást, a következőkben pedig azt a lehetőséget vizsgáljuk meg, hogy e két beavatkozás mellett milyen más megoldás létezik a probléma orvoslására, továbbá megnézzük azt is, hogyan lehet eldönteni, alkalmasnak számítunk-e a műtétekre.

Műlencse: komplex megoldás az öregszeműségre 

Ahogyan már korábbi blogbejegyzésünkben említettük, a Supracor és Extracor eljárás mellett a műlencsék alkalmazása is megoldást nyújthat a presbyopiára. Az ilyen eljárások során az alkalmazkodó képességét elveszítő eredeti szemlencse helyére többfókuszú vagy alkalmazkodó műlencsét ültetünk be.  Ezt a megoldást elsősorban akkor szoktuk ajánlani, ha a szemlencsében már megjelentek a szürkehályogra utaló jelek is, hiszen ilyen esetben a lézeres korrekció már nem feltétlenül alkalmazható. Ennél fogva a beavatkozás technikája megegyezik a szürkehályog kezelési eljárással. 

Az Optimum Szemészeten műlencse beültetés is elérhető, így akkor sem kell lemondania az éles látásról, ha már jelentkeztek Önnél a szürkehályog első tünetei! 

Többfókuszú műlencse

A többfókuszú műlencsék legfőbb előnye, hogy három tartományban segítenek az éles látás helyreállításában, hiszen a közeli és a távoli zónák mellett segítségükkel lehetővé válik a mindennapi életben leginkább használt köztes tartományban is az éles látás. A többfókuszú műlencse segítségével tehát  az olvasás, a számítógép-, és  a mobiltelefon-használat mellett az arcfelismerési képessége is lényegesen javul, nem utolsó sorban pedig elérheti vele az olvasószemüveg mellőzését is! 

Alkalmazkodó műlencse

A másik műlencse típus az úgynevezett alkalmazkodó műlencse, amely tulajdonképpen  a szemben lévő sugárizom működését pótolja. A beültetett műlencse a sugárizom működéséhez hasonlóan képes előre és hátra mozogni, sőt az eredeti szemlencséhez hasonlóan görbülni is, ezáltal pedig mindhárom látástartományban éles képet tud alkotni. Ha ilyen műlencsét ültetnek a szemébe, akkor a közeli, a távoli és a köztes távolságban lévő dolgokat egyaránt élesen fogja látni, így teljesen szükségtelenné válik majd a szemüveg használata.

Kik alkalmasak a műtétre?

A műlencsék beültetése, valamint az előző bejegyzésben ismertetett Supracor és Extracor eljárás elsősorban azoknak a 45 éves, vagy annál idősebb embereknek jelenthetnek jó megoldást, akik  szeretnék elhagyni az olvasószemüveg vagy a kontaktlencse használatát, és nem rendelkeznek egyéb kizáró szembetegséggel. 

A Supracor eljárás számos esetben nyújt biztonságos megoldást a presbyopiára

A Supracor-kezelés ezen felül jó lehet azok számára is, akik korábban már részt vettek valamilyen dioptriakorrekciós eljáráson, de elérték a presbyop kort és szükségessé vált számukra az olvasószemüveg használata. Sőt ez a kezelés akkor is elvégezhető, ha korábban már végrehajtottak szürkehályogműtétet is a szemen.

Kik nem alkalmasak a műtétre?

Bár ma már nagyon széles körben elvégezhetőek a fentebb említett beavatkozások, mégis előfordulhat, hogy valamilyen okból az orvos eltanácsolja a beteget ezektől a lézeres kezelésektől. Az alábbi kizáró tényezők merülhetnek fel a beavatkozás előtt: 

  • A páciens pacemakerrel él
  • A kezelendő dioptriaérték túlságosan nagy
  • A szaruhártya vastagsága nem elegendő a műtét elvégzéséhez
  • Egyéb szembetegséggel rendelkezik a páciens
  • Olyan autoimmun betegsége van a páciensnek, ami nem teszi lehetővé a beavatkozást

A vizsgálat során kiderül, hogy alkalmas-e a szemműtétre

Természetesen minden kezelést egy részletes állapotfelmérés és orvosi vizsgálat előz meg. Hogyha tudni szeretné, hogy alkalmas-e a fentebb tárgyalt szemműtétekre, akkor mindenképpen jelentkezzen alkalmassági vizsgálatunkra, ahol a szemész szakorvos megállapítja, hogy melyik kezelés a legmegfelelőbb az Ön számára!

További cikkek